Szakterület
Bőrgyógyász szakorvos

Orvosi diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán 2007-ben szereztem meg. Már egyetemi éveim során eltökélt szándékom volt, hogy a későbbiekben bőrgyógyász legyek, így ezidő alatt, majd diplomám megszerzését követően is tudományos munkát végeztem dermatoonkológia, a rosszindulatú anyajegyek diagnosztikájában.
Gyakornokként a pécsi Bőrgyógyászati Klinikán helyezkedtem el, ahol azóta is dolgozom. Szakvizsgámat 2017-ben szereztem meg bőrgyógyászat-, és kozmetológiából kiválóan megfelelt minősítéssel.
Gyakorlatvezetőként rendszeresen részt veszek az általános orvos-, és fogorvostan-hallgatók képzésében, oktatásában. Megszerzett szaktudásomat szakmai konferenciákon fejlesztem.

Az általános felnőtt és gyermek-bőrgyógyászati betegellátás mellett kiemelten foglalkozom szakrendeléseim keretein belül:

  • gyermek-bőrgyógyászattal, különösen a gyermekkori ekzema - atópiás dermatitis kezelésével
  • tinédzser-kori-, valamint felnőttkori akne - pattanásos bőr kezelésével
  • hajhullásos panaszok-, alopeciás betegek kivizsgálásával, a kórképekre alkalmazható legmegfelelőbb és legújabb terápiás lehetőségekkel.

Fontosnak tartom a betegeim megfelelő tájékoztatását a kialakult bőrbetegségük lehetséges okairól, azokra alkalmazható kezelési lehetőségekről, melyekben a legújabb nemzetközi evidenciákon alapuló kezelési módokat tartom szem előtt.

VIZSGÁLATOK, BEAVATKOZÁSOK:

  1. anyajegyvizsgálat-, szűrés, bőrrák szűrővizsgálata
  2. gyermek-bőrgyógyászati vizsgálat, kezelés (anyajegyszűrés, ekzema, atópiás dermatitis, szemölcsök, pattanásos bőr, hajhullás / alopecia)
  3. vírusos szemölcsök kezelése (futószemölcsök, uszodaszemölcsök)
  4. nemi (genitális) HPV szemölcsök - condylomák kezelése, eltávolítása, fagyasztás, excohleatio, HPV szűrés, oltás)
  5. gombás bőrbetegségek vizsgálata és kezelése
  6. bakteriális bőrfertőzések kivizsgálása, kezelése
  7. pattanásos bőr, rosacea kezelése
  8. ekzema, pikkelysömör kezelése
  9. hajhullás-, fejbőr és körömbetegségek vizsgálása és kezelése
  10. gyulladásos bőrbetegségek, csalánkiütések vizsgálta, kezelése
  11. allergiás bőrgyógyászati kórképek, bőrkiütések vizsgálata, kezelése
  12. tyúkszem kezelése, eltávolítása
  13. fibromák, jóindulatú bőrkinövések (hajlatokban, nyak körül) eltávolítása elektrocauterrel
  14. bőrbiopszia / bőrmintavétel
  15. anyajegy eltávolítás szövettani vizsgálattal